2009. szeptember 8., kedd

Kilencedi versenyem! (Hangár rev.)

Apa reggel 9:30-kor keltett. Felkeltem, de nagyon fáradt voltam, ezért egy kicsit még maradtam az ágyban. Utána felöltöztem és Apa, Marci, Lilla és én elindultunk a versenyre. Apa nagyon sietett, mert már késésben voltunk. Egy rendőr meg is állított minket. Két dolog is baj volt a rendőr és a törvény számára. Apának nem volt bekapcsolva az öve és a busz sávban mentünk. Megúsztuk.

Odaértünk 10:55 percre. Ennek azért van jelentősége, mert ha 11-ig regisztrálunk, akkor még kevesebb a nevezési díj. Még pont oda értünk a kezdés előtt. Befizettünk 5 szabadedzést meg a többit, aztán már mentem is. Nem mentem rossz időt: 28.326 volt. Apa szeretett volna Marcinak egy jó napot szerezni, ezért neki is vett egy kör szabadedzést. A többi időm ugyanannyi, vagy egy kicsit rosszabb volt. Ez volt az első olyan verseny, ahol nem tudtam javítani az első edzésidőmön. Apával egyszer össze is vesztünk, mert nem hitte el, hogy mindent kiadok magamból, pedig nem volt igaza. Mindegy! Utána jött az időmérő.

Az időmérőn 5-nek jöttem. Nem mentem rossz időt. Amikor lefutottam a köreimet még 3. voltam úgy, hogy megelőztem két olyan fiút is, akik előttem álltak a bajnokságban. Mire mindenki lefutotta az időmérőjét a hetedik helyen álltam. Megvertem azt, aki vezet a bajnokságban, meg aki a 3. volt. Nagyon örültem.

Jött a verseny. 3-2-1 és rajt. Jól rajtoltam. Visszaestem ugyan a nyolcadik helyre, de csak azért mert még nem volt meleg a gumim. Az egyik srácot elég korán sikerült megelőznöm, szóval újra a 7. helyen voltam. Előttem volt egy baleset, amit az utolsó pillanatban sikerült kikerülnöm, így feljöttem a 5. helyre. Itt hosszú ideig csatáztam a 6. meg az 4. helyezettel. Aztán már a verseny vége felé a célegyenes utáni kanyarkombináció elején sikerült az előttem lévő fiú mellé érni, így az első kanyart már előtte teljesítettem. A kanyarban picit kisodródtam a lendülettől. A srác azonnal mellém ért, de a következő kanyarban én voltam az előnyösebb belső íven. Sikerült az előzés. A gépem gyorsabb volt az övénél, ezért a verseny hátralévő idejében már senki nem veszélyeztette a 4. helyezésemet.

A végén nagyon sok kilökés volt. Három embert is kilöktek. Kettőt szabálytalanul, egyet pedig nem. Én jól jöttem ki a kilökésekből. Nem voltam benne semelyikben. Csak közel voltam. A végén azzal, hogy egy embert még megelőztem, negyedik lettem. Közel voltam a harmadikhoz. Ha van még 2 vagy 3 kör akkor szerintem még meg is tudtam volna előzni. De nem volt. Sajnos így nem sikerült. Nem baj én örülök ennek a negyedik helynek. 13 pont. 108 pont a bajnokságban.


Beeney & heloimi

2 megjegyzés: